Átadás a Bethesda Gyermekkórházban!

JÓL INDULT A 27. ÉV!

Már használják az adományt!

Íme az a csodálatos és különleges eszköz, amelyből kettőt is be tudott szerezni az elmúlt hetekben a Bethesda Gyermekkórház az Alapítvány felajánlásának köszönhetően!

Az áprilisi kapcsolatfelvételt és személyes találkozást követően hamar körvonalazódott az intézmény részéről, mire is használnák fel az Alapítvány a Rákos Gyermekekért 1O millió forintos felajánlását. Olyan eszközökben gondolkodtak a szakemberek, amelyek a daganatos megbetegedésből gyógyuló kis betegek rehabilitációját ugyanúgy szolgálják, mint a más súlyos betegségek után lévő gyermekekét. Az adományt alkotó két szuper eszköz így a kórház két különböző pontján is használható.

A célratörő, alapos egyeztetések egymásutánja egy igen rövid időn belül megvalósult, szerencsés beszerzést eredményezett. Nagy öröm, hogy a Tymo egyensúlyfejlesztő készülékek már “munkába is álltak”, feladatukat remek gyógyító szakemberek irányítása mellett végzik. A Robotterápiás Centrum és a Rehabilitációs Osztály lett az otthona a készülékeknek.

Az Alapítvány kuratóriumi elnökét, Varga Áronnét és Varga Roland, kuratóriumi tagot Bencze János, diakóniai főigazgató-helyettes fogadta a napokban és mutatta be számukra a már üzembe állított Tymo-kat.

A 2O26. június 25-én már működésének 26. évét betöltő segítő szervezet továbbra is elkötelezett a daganatos betegséggel küzdő gyermekek és valamennyi beteg gyermek gyógyulásáért küzdő intézmény, alapítvány támogatása iránt! Fennállása óta jelentős mértékben tudott hozzájárulni több kórházi osztály műszer- és eszközállományának bővítéséhez, a környezet felújításához és az érintett családok többirányú támogatásához!

Ezúttal is szeretnénk kiemelni, hogy ez főként az adófizetők adó 1%-felajánlásainak köszönhető! Továbbra is köszönjük a bizalmat!
A Bethesda Gyermekkórház teljes kollektívája számára kívánunk erőt, kitartást és köszönjük odaadó munkájukat a kicsik, a családok nevében is!

Jó egészséget kívánunk!