Újabb átadás várható Miskolcon!

Újabb átadás
várható Miskolcon!

Miskolcon is várható újabb gépátadás!

Ebben az esztendőben, vagyis 2O26 elején egy újabb adomány átadásra készül az Alapítvány a Rákos Gyermekekért. Ezúttal maga a szervezet egy másik alapítványt támogatott, még pedig úgy, hogy egy, a kórház számára megvásárolni kívánt műszer árához biztosította a hiányzó több millió forintot.
Az orvosi műszer a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyógyítómunkáját segíti majd az átadást követően.

Az alábbi fotók pedig némi visszatekintést adnak azokról a vállalásokról, amelyekkel az Alapítvány hozzájárult a miskolci kórház eszközállományának fejlesztéséhez, és több esetben nélkülözhetetlen műszerek beszerzését tette lehetővé az egészségügyi intézmény számára.

Néhány példa az elmúlt évekből:

Három megyében teljesített szolgálatot az a beteg és transzplantáción átesett gyermekek szállítását megkönnyítő, 7,1 millió forint értékű kisbusz, amelyet az „Alapítvány a rákos gyermekekért” a hozzá befolyt adóegyszázalékokból vásárolt.

2O22

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház. Az Alapítvány a Rákos Gyermekekért csaknem 1O millió forint értékben szerzett be különböző eszközöket, ezzel támogatva a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) betegellátását.

2O24

A Gyermekegészségügyi Központ betegellátását – csaknem hétmillió forint értékben – eszközökkel támogatta az Alapítvány a Rákos Gyermekekért. egy darab testösszetétel analizálót, tíz infúziós állványt, három elektronikus oszlopos mérleget magasságmérővel, öt darab digitális babamérleget és két ujjbegyes oximétert vásároltak.

2O25

Áprilisban újabb, mintegy kilencmillió forint értékben adományozott eszközöket az Alapítvány a Rákos Gyermekekért a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) részére. Öt darab okos pumpát, negyvennyolc liter speciális fertőtlenítő szert és tizenhat darab irodai forgószéket kapott az osztály az alapítványtól.
A miskolci kórház a jövőben is számíthat arra a segítő hozzáállásra, amit az elmúlt több mint 2O évben tanúsított feléjük a nyíregyházi székhellyel, és országos hatókörrel működő Alapítvány a Rákos Gyermekekért.

Fotók: http://boon.hu, http://minap.hu, https://alapitvanyarakosgyermekekert.hu.