Újabb adomány a miskolci gyógyító munkához

ÚJABB ADOMÁNY A MISKOLCI GYÓGYÍTÓ MUNKÁHOZ!

Az Alapítvány a rákos gyermekekért 2O25. április 7-én ismét adományátadás céljával látogatott el Miskolcra.

Varga Áronné Zsuzsa, a kuratórium elnöke, valamint a kuratórium tagjai az előzetes egyeztetések után reagáltak az új igényekre. A látogatás során hivatalosan is átadták a kért eszközöket, fertőtlenítőszereket és irodai székeket. Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy fontos számukra a gyors segítségnyújtás azon kórházi osztály számára, ahol súlyos betegséggel küzdő gyermekeket ápolnak.

Az adományt az alapítvány a szervezet számára felajánlott adó 1%-okból vásárolta meg. A cél az volt, hogy ezzel is támogassák a GYEK munkáját, és elősegítsék a kis betegek gyógyulását.

Az Alapítvány a rákos gyermekekért ezúton is köszöni az eddigi 1%-os felajánlásokat. A jövőben is számítanak mindazokra az adófizetőkre, akik bizalommal fordulnak a szervezet felé, és így segítik a gyógyulásért küzdő gyermekeket.

A miskolci adományátadáson én is elkísértem az Alapítvány munkatársait. Bár csak egy egyszerű mobiltelefonnal voltam jelen, igyekeztem dokumentálni az eseményeket, hogy megőrizhessük ennek a megható napnak az emlékét.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
Velkey László Gyermekegészségügyi Központ